Az időjárás, gyönyörű volt ma délután. Két kicsi gyerekemmel az egész délutánt a kertünkben töltöttük. Igyekeztünk, hogy mire Apa és a Tesók hazaérnek, már rend legyen.
Összeszedtük és vödörbe tettük a fák elszáradt terméseit, kévébe kötöttük a lemetszett ágakat, kicsikocsiba tettük a maradék tüzifát, kiszedegettük a földből a bátor, zöldellő tyúkhúrokat és büszkén kopogtattunk az idős szomszéd néninek a kapuján, hogy meghoztuk az első eleséget a tyúkjainak.
Később, a nagy tereprendezés után büszkén mutatták be a hazaérkezőknek a bringás és motoros tudományt is.
A gyerekek már mind alszanak, nemcsoda hisz mindenkinek hosszú volt a hét.
A hosszúra nyúlt tél elfeledtette a tapasztalatot, hogy amikor a földdel dolgozom, a kezem szárazzá es barázdálttá válik. Ahogy egymáshoz simítom a tenyerem, vagy megcirógatom picikéim puha arcát elalvás előtt, óvatosnak kell lennem, mert karcos vagyok. A kellemetlenség elcsendesít, befelé figyelésre ösztönöz. Ebben a csendben született az alábbi néhány sor a föld sóhajáról.
Szép éjt kívánok🌙
Kommentek