A kislány elindult, követte a Szentjánosbogarat. Fénye nyugalmat, biztonságot nyújtott számára. Az erdő egyre sötétebb lett, a bogárka fénye pedig egyre ragyogóbb.
Egyszer csak a lányka megbotlott egy kidőlt fa ágában, és lehuppant a földre. Mint, aki most ébredt álmából, körülnézett.
Feje felett égig értek a fák, elbújt mögöttük az ezüstszínű Hold. A szél halkan suhogtatta a fák leveleit, és messziről egy bagoly huhogása volt hallható. A bogárka eltűnt. Sötét lett, nagyon sötét.
Szólj, ha segítsek!-mondta egy bársonyos hang, majd hozzátette:
-Tudom, hova repült a Szentjánosbogár. Ha velem tartasz, találkozhatsz vele. Ne félj tőlem! A nevem, Jája.
A kislány, elindult a hang irányába és követni kezdte. Kissé bice-bócán, hangtalan léptekkel egy házikóhoz értek, amit illatos Estikék vettek körül. A házból friss kenyér illata szállt és fény szűrődött ki. Először Jája, majd a kislány lépett be. Körülnézett. Nagyon nagy rend és tisztaság volt. Volt egy csodaszép kredenc, egy asztal, egy hintaszék, egy tárolókosár. Finom fűszeres illatot árasztottak a csokorba gyűjtött és gerendáról lógatott gyógynövények: a kakukkfű, zsálya, citromfű, kamilla. A terített asztalon mezei virágokból álló csokor volt vázában, mellette kosárban gyümölcsök, tányéron kenyér, kancsóban tej, a sarokban kemence, az ablak alatt vetett ágyikó éppen úgy, mint otthon. A házikóban a fényt Szentjánosbogarak fénye adta, köztük az, akit a kislány követni kezdett.
Ki vagy Te? Hogy hívnak?- kérdezte Jája.
A kislány a fejét fordította jobbra, fordította balra, vállát nyakáíg behúzta, de nem válaszolt.
Értem. No..akkor legyen a neved mostantól VIOLA– mondta az Anyó. A kislány arcán megjelent egy apró mosoly, szemében pedig a ragyogás csillaga.
Jája kenőcsöt és puha pamutot vett elő a kredencből. Mutasd a lábad Viola!
A kislány óvatosan az Anyó felé tartotta piciny lábait, aki óvatosan kezébe vette, gyógyító kenőccsel bekente, majd bekötözte azt.
– Most egyél, igyál, aztán pihenj egy kicsit!Mire felébredsz, nyoma sem lesz a fájdalmadnak.
A kislány úgy tett, ahogy azt az Anyó mondta, a végén álomra hajtotta a fejét.
Reggel, amikor a nap felkelt, a kislány otthon ébredt, a szülői házban. A lábán levő kicsiny folt láttán mosoly jelent meg az arcán és megszólalt: Vi-o-la! Csodás érzés járta át, ragyogott a szeme és egyre csak mondta, mondta: Viola Viola Viola! Kipattant az ágyból és táncolt körbe-körbe-körbe, miközben ismételgette: Viola Viola Viola..
(folyt. köv.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: