Az önfeledt táncból a reggelire hívó csengő szava zökkentette ki. Várta már a terített asztal: a frissen sült kalács, a pohár tej.
KenderKóc faluban, ki-ki a maga házában, együtt reggelizett. Ott ült az asztalnál Anya, Apa és a gyerekek. A kislánynak nem volt még testvére, így hárman ülték körbe az asztalt ezen a reggelen is. Miután mindenki jól lakott, az Apa felvette zubbonyát, tarisznyáját és a világ vándoraként útra kelt. Hova ment ilyenkor, mit csinált napközben senki nem tudta.
Ha teli tarisznyával tért haza esténként nagy békességet hozott, ha üres volt a tarisznya békétlenség lett a szállóvendégük. A békességet szerette a kislány, olyankor az illatok is finomabbak voltak. A békétlenség a kislányt zavarta ezért, hogy ne érzékelje azt, inkább behúzódott a szobájába, mert ott, mindig nyugalomra talált.
Ezen a reggelen az Apa ismét útnak indult, és miután mindenkit homlokon csókolt, búcsút intett.
Anyácska tette a dolgát. A kislány serényebben segített az elpakolásban, a mosogatásban, a takarításban, mint eddig bármikor. Az Anyának feltűnt az igyekezet, de vàrt: Majd mesél a lány, ha elérkezik az idő- gondolta és kedvesen megsimogatta a fejét.
A kislány szíve olyan gyorsan dobogott, majd kiugrott a helyéről, úgy vágyott rá, hogy mesélhessen. De, már elég nagy volt ahhoz, hogy megértse, ne fecsegjen.
Behunyta hát egy pillanatra a szemét, összegyűjtötte minden bátorságát, és remegő hangon megszólalt: Anyácskám!
Az Anya leült a konyhában egy székre, törlőkendőjét térdére tette, és így szólt:
-Mesélj csak, hallgatlak!
– Anyácskám! Nem tudom mi történhetett, de olyan álmom volt, mintha valóság lett volna.
Az Anya csodálkozón, bizalommal nézett a kislányra, várva a folytatást.
KenderKóc törvényét, a szülők példamutatásából tanulták meg a gyerekek. Ha egy gyermek kérdezett, a szülők így válaszolták: Te mit gondolsz, mi az igazság? Ha mesélni vágyott egy gyermek, bátorító, csendes figyelemmel hallgatták őt. Így tanulhatta meg minden KenderKóc gyermek, hogy csak elfogadón, figyelemmel forduljon a másik felé, miként a szüleik. Szóljon, ha igazat mondana, ha lényeges a mondandója és ha jobbító szándék vezérli.
A kislány elmesélte, hogy megbotlott egy fába, hogy megfájdult a lába, hogy segített rajta egy Anyó, akit Jájának hívnak és hogy azt mondta, legyen a neved: Viola.
– Viola?Hmmm.Csodaszép név – mondta Anyácska és kedvesen mosolygott, tekintete az ablakon túlra az erdő felé meredt. Kislányát ölébe vette, fájó lábát megsimogatta, az idő egy pillanatra megállt.
Ragyogott a Nap.
Folyt.köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: