Motringokban, gombolyításra várt a sok tarka-barka fonal. A kislány két kezét kinyújtotta, Anyácska pedig ujjai közé fogta a fonal végét. Az első néhány mozdulatot csendben végezték, aztán a lányka így szólt: – Ez, nagyon fárasztó, fáj a kezem. -No, akkor segítünk ezen.- szólt az Anya és egy szék támlájára tette a motringot. Majd tekerte-tekerte-tekerte, a kislány pedig figyelte. Elkészült az első gombolyag.
– Tedd a kosárba, kérlek! Míg a lányka a kosárért ment:
-Mesélj Anyácskám, kérlek!
– Látod a fonal színeit?
– Igen, tarka-barka!
-Jájától tudom, hogy minden szín ott van az erdő, a mező virágaiban. Ha elcsendesedve figyeled, megsúgják történetüket. Ki-ki a magáét. Látod? Ez itt a lila, a virágok közt Ő, az Ibolya. Tavasszal, amikor a Napnak az ereje ébredőben van, Ő nyílik..illatával hív Téged, hogy rátalálj, mert szerényen ott bújik a levelek alatt. Ha lila fonalból szőtt takaróba burkolózol, álmaidban ibolyává változol.
-Anyácska!A Viola milyen?
– Sokszínű, kedvesem – mosolygott az Anya és így folytatta: – Esőben megfürdik, Napsugárban törölközik, az utolsó cseppek aprócska tükrében megláthatja arcát a világ vándora is. Madárdalra táncol, szélben hajladozik este pedig minden kisgyermeknek altatókat dúdol.
-Ó, Anyácska! Én, Viola vagyok? Ha figyelsz, a válasz megérkezik. Tudni fogod, csak figyelj és ne fecsegj! Két gombolyagot készítettünk. Köszönöm, hogy segítettél. Induljunk a kútra vízért!
Folyt. Köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: