Kórházi lét Itt és Most

Már előző éjjel sem aludtunk. Apró kis teste forró lázban égett. Semmit nem akart elfogadni és befogadni. Ha valami mégis bekerült, sugárszerűen távozott is. 

Most, alszik apróbabóm.

A szobánk ablakpárkányán pötyögök a csendben. Ma, tudok pötyögni, mert aludtam. Igen!!!! Leterítettem a földre egy takarót a kiságy mellé, és aludtam, itt ott egy-egy órát, de a tudat, hogy erőt tudtam meríteni, felszabadító.

Két nap óta csak fizikai test vagyok. Benyomtam a pause-t az időgépemen. Napok óta ugyanaz a ruha, és cipő van rajtam és felváltva üldögélek 2 széken és a földön. 16 órán keresztül se folyadék, se ennivaló, saját szükségletek nullára redukàlva (nem kalkuláltuk be, hogy átvirrasztom az éjszakát, hogy hosszabb bent tartózkodásta készüljünk fel, hisz soha nem voltunk hasonló helyzetben). 

Tegnap előtt este érkeztünk, mert bár ő a negyedik gyermekünk, eddig nem tapasztaltam hasonló uralhatatlanul magas lázat egyik gyermekünknél sem.

Már két napfelkeltét láttam a kórház ablakából. A tegnapinak is örültem, mert úgy volt, hazamegyünk, de a mai reggelben valami bíztatóbbat érzek.

Azon tűnődtem, hogy az időkapcsolón lévő pillanatmegállító vajon, mire jó?

Segít. A jelenidőt megélni itt és most a testben, fizikai síkon. Annyira fájtam az elmúlt 36 órában, és egyre inkább önmagam tehetetlenségével kezdtem el foglalkozni, babókám közben egyre jobban lett.  Infuziót kapott, sokat ivott és szopizott. Én pedig amortizálódtam mellette.

Lényeg:

• Néha jó volna pause gombot tudatosan használni, mert hozzásegít a valódi, mély tapasztalatok megszerzéséhez.
•  Ha az ember nem eszik, nem iszik, nem alszik, nem mosakszik az abszolút vágya, ezeknek a szüksègleteknek s kielégítése.
• Ha az ember mindeközben, gyermekének legfőbb támasza, a kihívás az egész-séges külső belső egyensúly megteremtésében van, nagy erőpróba, nem feláldozódni ès közben jelen is lenni.

Köszönöm, hogy olvastál😊