Ég és Föld ölelésében

GYERMEKHANGRA

Rendre vágyom- Mutasd meg, hogyan kell rendet tennem!

Csendre vágyom- Halkítsd le zsongó belsőd, hogy élvezzem belső csended!

Biztonságra vágyom- Érezd, hogy nem vagy egyedül!

A Te teljes, tiszta lényedre vágyom – Ne bűvölj szavaiddal!

Nem látom a hibáidat- ha van, és nem akarsz bűntudattal élni, javítsd ki!

Nem látom a gondjaidat- ha fájnak sírj, letörlöm könnyeid!

Téged látlak, aki vagy, számomra tökéletes, aki küzd, aki felad. 

Úgy szívom magamba érzéseidet, gondolataidat, mint a levegőt. 

Te vagy a mintám, a példaképem. 

Bárki is légy, csodállak, követlek, szeretlek Téged.

“ISTEN TENYERÉN

A régi ember a gyermeket Isten áldásának tekintette, s hitében a kisgyermek Isten tenyerén él; általa, vele a teremtő és igazító törvény mutatja meg magát.

Tudta, hogy az anyaöl óvása, az öntudatlanul átélt minden-szeretet, amelyben a dolgok egysége honol; a termő televény sötétség csöndje a születésben lármás világosságra vált, s a megszületett gyermek a “csillagocska” fáradhatatlanul keresi az elveszett paradicsomot, s biztonságot adó “kinti” rendet, amelyről ott “bent” mindent megtudott.

Kint a fényben, a tagolt világban a kisgyermek kérdez – és nemcsak szóval – szemével, s teste, lelke minden moccanásával. Kérdéseiben bölcsessége világít.

Hasonlóképpen az ihletett művészhez és a természetben élő emberhez – a vele született adottságok, s javarészt tudattalan élmények munkálkodnak. Hagyja, hogy eszköze legyen a létet igazító törvénynek; akaratával nyiladozó értelmével alig tud beavatkozni annak megvalósulásába. (…)”

Részlet Molnár V. József Ég és Föld ölelésében című könyvéből.

Kép: Pixabay