Ez, az enyém!

Ma a VÁLTOZÁS címet adtam KenderKóc nevű facebook oldalam posztjának. Soraim akkor hitelesek, ha az életből is hozok példát arra, amit zengő szavakkal leírok. Így, tessék- lássék.

Érlelem a kovászt, amiből kenyeret készítek majd. Mivel szeretjük, ha magok vannak benne, hazafelé az óvodából betértünk egy bioboltba, hogy hántolt tökmagot és napraforgómagot vásároljunk.

Ez volt az első alkalom, hogy 5 évesemmel és 21 hónaposommal bevállaltam egy ilyen akciót. Bevallom, verejtékcseppes volt a tenyerem, hisz mindkettő gyermekemre az újdonság erejével hatott a sok, színes portéka. Miközben kiválasztottuk a magokat, és a pulthoz értünk, hogy fizessek, kisebb gyerekem már nem érzékelte az általam szajkózott “Csak a szemeddel!Csak a szemeddel!”- (általában hatásos) varázssoraim. És ekkor olyan felnőtt jelenlétet tapasztaltam az Eladó részéről, amit egyébként, ritkán:

-Ez, az enyém! Ez, az enyém! – tudatta, egyértelműen (minden felhang, minősítés mellőzésével) a legkisebbemmel, aki állt és nagy, kerek szemekkel figyelt. Az Eladó tekintetéből, rövid, de annál határozottabb soraiból, pontosan tudta a gyerekem, mit tegyen és mit ne. Nem volt benne ijedtség, kétségbeesés, mert tiszták voltak a határok.

Így, én megerősítésként nyújtottam felé/feléjük a kezem, dolgunk végeztével, búcsút intve távoztunk.

Óriasi felismeréshez juthattam a tapasztalat által.

Szeretném, ha a gyerekeim, a gyerekeink a cselekedeteik nyomán, ne minősítéssel, ítéletekkel találkozhassanak, hanem olyan felnőttekkel, akik pontosan tudják és adott helyzetben kifejezésre juttassák, hogy náluk, hol a határ.

A gyerekek, ehhez tudnak igazodni. Ez ad nekik biztonságérzetet, ettől lesznek fegyelmezettek, hisz ez az út vezet majd az egészséges önfegyelem gyakorlásához a hétköznapokban.

Hálás vagyok a tapasztalás lehetőségéért.

Ha kíváncsi vagy, hogy működik a “lila köd” a hétköznapokban, tarts velem.

Felismerésekkel teli hétköznapokat kívánva: KenderKóc